Új korszakba lépünk, és ennek megfelelően az építészet is felveszi a fejlődés tempóját. Ugyanazok a régi statikus szerkezetek, amelyeket környezetre káros anyagokkal és folyamatokkal készítettek, már nem lesznek fenntarthatók a jövőben. A Földnek és az emberiségnek szüksége van arra, hogy az épített
Az Európai Bizottság megállapodást kötött a Pfizer és a BioNTech vállalatokkal a koronavírus elleni oltóanyagok szállításának gyorsításáról.
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, valamint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke április 6-án Törökországba látogat, hogy találkozzanak Recep Tayyip Erdogan török elnökkel - tájékoztatott Barend Leyts, az Európai Tanács elnöke szóvivője Twitter-üzenetben hétfőn.
Összefogásra van szükség az emberi jogok előmozdítását, védelmét és megvalósítását veszélyeztető rasszizmus, faji megkülönböztetés és idegengyűlölet minden formájának felszámolásához - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
Az Európai Bizottság még ebben a hónapban bemutatja a koronavírussal összefüggő új digitális immunitásigazolásra, másnéven zöld igazolványra vonatkozó jogalkotási javaslatát; az intézkedéssel az európaiak szabadabb utazását szeretnék elősegíteni.
Az Európai Bizottság eddigi támogatását újabb 500 millió euróval növelve egymilliárd euróra emeli hozzájárulását a kis és közepes jövedelmű országok koronavírus elleni vakcinával történő ellátására létrehozott COVAX-programhoz.
Az Európai Bizottság további 300 millió adag, koronavírus elleni oltóanyag beszerzéséről kötött megállapodást az amerikai Moderna biotechnológiai vállalattal - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben szerdán.
Az Európai Unió új program létrehozásával gyorsítja fel a koronavírus-járvány elleni védekezést - jelentette be az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben.
Noha a koronavírus elleni közdelemben az Európai Unió nem ott tart ahol szeretne, a hatékonyság és a biztonság garantálása érdekében nem engedhet a minőségi normákból - jelentette ki az Európai Biztosság elnöke az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén szerdán.
Az Európai Unió bármely tagországában kiadhat a kormányzat szükséghelyzeti használati engedélyt az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltóanyagokra, de ilyen esetben a termékkel kapcsolatos felelősséget nem a gyártó, hanem a kormány viseli - mondta Ursula von der Leyen.
Az Európai Bizottság az antiszemitizmus elleni küzdelem jegyében és az európai zsidó élet előmozdítása érdekében stratégiát dolgoz ki ebben az évben, ezzel támogatni kívánja az európai uniós tagországok tevékenységét az említett területeken - jelentette be Ursula von der Leyen.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn telefonbeszélgetés keretében felszólította az AstraZeneca oltóanyaggyártó vállalat vezérigazgatóját az unióval kötött szerződésekben foglaltak teljesítésére és a koronavírus elleni vakcina kiszállításának felgyorsítására.
